A Vasfüggöny egy darabja, plombálva, hitelesítő pecséttel, nemzeti színű szalag előtt, fémtáblán elhelyezett magyar nyelvű értelmező felirat kíséretében, díszdobozban. (1989) Történelmi emléknek számító tárgyi dokumentumunk az 1949-ben az aknazárral, szögesdróttal és őrtornyokkal kiépült Vasfüggöny egy darabja, mely osztrák oldalon 1955-ig, hazánkban egészen 1989-ig működött. A műszaki határzárat végül 1989 májusa és júliusa között távolította el a Magyar Néphadsereg. A történethez tartozó különös tény, hogy az osztrák és magyar külügyminiszter közös szimbolikus gesztusához, a vasfüggöny látványos átvágásához Sopron mellett újjáépítették az időközben már lebontott szögesdrót egy részét. A vasfüggöny zárótörténetének másik részét a maga tárgyiasságában hordozza tételünk: a szögesdrót keresett szuvenírré vált, melyet több különböző formában, díszes és kevésbé díszes kivitelben árusítottak. A nagyarányú hamisítások elkerülése érdekében a díszdobozos példányokhoz a Magyar Néphadsereg hitelesítő pecsétje és plombája, egyes esetekben sorszámozás is járt. (Példányunk sorszám nélküli.) A díszdoboz belsejében a 180 mm hosszúságú szögesdrót-darabka mellett gravírozott fémtábla értelmezi a műtárgyat. A díszdoboz fedelének belső oldalán az 1989. június 27-i vasfüggöny-átvágási ceremóniáról készített fényképfelvétel másolata, melyen Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter közösen vágják át a határkerítést, magas rangú politikusok kíséretében. Tökéletes állapotú példány, vörös bársony bevonatú kartondobozban. Szép példány.
[Kézirat] Egyesek által Arany Lászlónak tulajdonított olvasói levél Gyulai Pálhoz (1826-1909), a Budapesti Szemle esszéfolyóirat szerkesztőjéhez Vámbéry Ármin képviselő-választási esélyei és legújabb őstörténeti munkája kapcsán, ,,Egy elégedetlen olvasó" címmel, saját kezű javításokkal. Kelt: Debrecen, 1886. január 13. Egyetlen levél, mérete: 335x210 mm, 46 + 31 sor. Kéziratunk az 1880-as évek jelentős, politikai felhangokkal kísért nyelvészeti és őstörténeti háborúságának, az úgynevezett ugor-török háborúnak egykorú dokumentuma. Vámbéry Ármin (1832-1913) orientalista és egyetemi tanár 1882-ben jelentette meg ,,A magyarok eredete: ethnologiai tanulmány" című művét, melyben az akadémiai tudományosság által elfogadott finnugor elmélettel szemben foglalt állást, és a magyarságot inkább a törökségi népekkel hozza kapcsolatba - elmélete szerint a magyarság ugor gyökerei csupán kiegészítő és nem meghatározó jellegűek. Vámbéry őstörténeti munkáját a nyelvészek részéről - Budenz József, Munkácsi Bernát, Szinnyei József részéről - erős kritika érte, a történész-orientalista szakma jelentős része viszont Vámbéry pártjára állt (Czirbusz Géza, Marczali Henrik). Az 1880-as évek sajtópolémiájának tétje nem volt éppen csekély, a magyarság rokonságkeresésének, nemzeti nagyságának és ezzel együtt diplomáciai kapcsolatainak kérdése forgott kockán. Az ugor-török háború sajtóküzdelmeinek a politikai sajtó mellett az Akadémia folyóiratai is helyet biztosítottak, így történt ez dokumentumunk esetén is. A Budapesti Szemle szerkesztője, Gyulai Pál számára írt olvasói levelünk a hosszabb okfejtés csattanóját közli. Dokumentumunk az ismeretlen kilétű, politikai hajlandóságú debreceni levélíró saját kezű sorain kívül a szerkesztő tisztázatát és javításait is közli, a teljes levél a Budapesti Szemle esszéfolyóirat 1886. évi CX. számának 334-336. oldalán jelent meg nyomtatásban. Levelünkben a debreceni olvasó kifejti álláspontját Vámbéry Ármin újabb keltű néprajzi munkája kapcsán, és kifejezi rosszallását, miszerint éppen aktuális, monumentális monográfiája (A török faj ethnologiai és ethnographiai tekintetben, Budapest, 1885) alig említi a magyarság török kapcsolatait, holott Vámbéry Ármin a három évvel korábbi, nagy sajtóvihart kavaró munkája (A magyarok eredete, Budapest, 1882) egyértelmű bizonyítékokat sorolt a dicső magyar-török rokonság mellett. Levelünkből a korjellemző őstörténeti állásfoglaláson kívül még a korabeli politikai kombinációk: a képviselőjelölti kiválasztás módszertana is felsejlik. Levelünk szövege: ,,Egy elégedetlen olvasó. Képzelheti, szerkesztő úr, rossz kedvünket, amikor mindezt olvasnunk, tapasztalnunk kellett. Az öt forintot még nem bánjuk, ámbár az sem csekélység, hanem annyival inkább sajnáljuk, hogy ennyire csalódtunk Vámbéry úrban, a mi prófétánkban. Íme kiejti kezéből, sőt megalázza azt a zászlót, a mely alá oly büszkén s annyi ünnepélyességgel esketett fel bennünket. Pedig már arról is gondolkoztunk, hogy a jövő képviselő-választáskor Thaly Kálmán helyett őt tűzzük ki képviselőjelöltnek, mert Thaly Kálmán történelmi munkái már tárgyuknál fogva is a magyar szívhez szólnak ugyan, de az előadás bennök oly czifra sujtásos, [oly] igen hosszúra nyúlnak, s éppen ezért unalmasok, amíg viszont a Magyarok eredete nem csak tárgyánál, hanem előadásánál fogva is hazafiasb, nemzetibb, diadalmasabb, s - teljesen tönkre téve a hazafiatlan és szégyenletes finn-ugor elméletet - a dicsőséges török fajjal hoz bennünket közeli rokonságba. De most már hogyan izgassunk Vámbéry mellett a választókerületben, ha új könyvével mintegy megtagadja dicső elméletét? Úgy-e szerkesztő úr, Ön is elismeri, hogy Vámbéry úr különben jeles könyvének igen lényeges hiánya van, s ez annyival inkább sajnálandó, mert a magyar közönségben a már valamennyire terjedni kezdő helyes ethnológiai fogalmak ilyen következetlen és hézagos tanítás mellett csak újabb összezavarodás veszélyeinek vannak kitéve. Vajon nem lehetne-e segíteni a dolgon? Azt hiszem, lehetne. Vámbéry úr egy második kiadásban pótolhatná a hiányt, s legalább egy szerény fejezetet szentelhetne könyvében a magyarnak is a baskírok mellett, mert különben se a török, se a finnugor fajhoz nem tartozva a szegény magyar testvértelenül lóg a levegőben. Kérem, vegye reá Vámbéry urat, vagy ha a közönség előtt való felszólalást sikeresebbnek vélné a magánbeszélgetésnél, közölje a Budapesti Szemlében egész terjedelmében levelemet. Egyszersmind kérem, javítsa ki stílusomat, mert én nem vagyok író, csak olvasó, s azt tapasztalom, hogy annál rosszabbul írok, mennél több új magyar könyvet olvasok. Őszinte tisztelettel: Egy elégedetlen olvasó. Debrecen, jan. 13. 1886." A levél elején kihúzott sorokkal teljes kiegészítő jegyzet, az eredeti szerző kézírásával. Egyes vélemények az anonim olvasói levelet Arany László (1844-1898) író, költő, esszéírónak tulajdonítják, Arany János fiának és Gyulai Pál szerkesztő személyes jó ismerősének, aki levelünk keletkezése idején pályázza meg a nagyszalontai választókerület képviselőjelölti pozícióját, az író-költő és tisztségviselő így 1886 januárjában éppen tartózkodhatott a cívis városban is. A magunk részéről ezt a kombinációt nem tartjuk valószínűnek: a kiváló stiliszta és szerző Arany László írói ambícióknak éppen nem volt hiányában, Gyulai Pálhoz való viszonya pedig sokkal közelebbi volt, mint amit távolságtartó viszonyt fenntartó levelünk érzékeltet. Dokumentumunk ennek ellenére igen érdekes adalék az 1880-as évek nemzetpolitikai szempontú őstörténeti érvrendszeréről, illetve a képviselőjelölti kombinációkról. Jó állapotú levél, apró tintafoltokkal, a hajtások mentén és a levél alján apró szakadásnyomokkal.
[Kézirat] Ifjabb Mikszáth Kálmán (1885-1950) politikus saját kézzel írt, aláírt, Horpácsra invitáló levele Béla nevű barátjához (1913 körül). Kelt Horpácson, 1913 (?) kora nyarán. Egyetlen lap, mérete 293x210 mm, 15 beírt sor. A vasúttörténetileg is fontos, baráti hangvételű meghívó levél ifjabb Mikszáth Kálmán (1885-1950) jogász, közjogi író, politikus - Mikszáth Kálmán író fiának - tollából való. A dőlt írással készült levél írásképe eltér apja írásképétől, a különbség főképp a levél vonalvezetésében és aláírásában ragadható meg, illetve a benne foglalt tartalom is az ifjú, frissen házasodott és az apa halála után a családi birtokra visszatért Mikszáth-fiú szerzőségére vall. A levélben említett Vác-drégelypalánki vasútvonalat hosszú tervezést követően 1909. július 11-én nyitották meg, még az író apa életében, ám levelünk mégsem keletkezhetett 1909-ben, mert az invitálás a kora nyári Úrnapja ünnepére szól. A levél keletkezhetett volna 1910-ben is - Úrnapja 1910-ben május 26-ára esett - ám idősebb Mikszáth Kálmán abban az évben bokros teendői miatt aligha tervezhetett huzamosabb horpácsi tartózkodást, a régóta előkészített, jubileumi Mikszáth-emlékünnepségek áprilisban Budapestre és Szegedre, a közelgő országgyűlési választások május közepén máramarosi korteskörútjára szólították, mely késő májusi kampányesemény végzetesnek bizonyult a betegeskedő író számára. Így a levél írója csakis fia, ifjabb Mikszáth Kálmán lehet, aki apja halála után néhány évig Horpácson gazdálkodott, közjogi munkássága mellett. Ifjabb Mikszáth Kálmán, bár később fontos politikussá érett - Miskolc város tevékeny főispánja volt a bethleni konszolidáció idején - ám otthonának mindig is a horpácsi kúriát tekintette: levelünk is otthonos helyszínként határozza meg a kúriát. Az invitáló levél szövege: ,,Kedves Bélám! Feleségem nagy örömömre azt a jó hírt hozta Pestről, hogy Úrnapján meglátogatsz bennünket itt Horpácson. Hozzon Isten, szeretettel várunk. A bejövetelre vonatkozólag közlöm Véled, hogy a legkényelmesebb mód szerdán délután indúlni a Nyugati pályaudvarról. A vonat indúlását pontosan nem tudom; 3 óra 37 perc, ha jól emlékszem. Ajánlatos valamivel korábban már beűlni a vonatba, mert néha sok az utas, és nem kapni jó helyet. A kiszállás Nagyoroszi állomáson történik, ahova a vonat 6 óra 45 perckor érkezik. Itt már én várlak kocsival. Előre örülünk mindketten a ritka kellemes napoknak. Szeretettel üdvözöl igaz barátod, Mikszáth Kálmán." A levél ugyan nem említi, de az említett vasútvonal, főként annak Vác és Drégelypalánk közötti része a korszak egyik legellentmondásosabb, sokat vitatott fejlesztése volt - a korabeli sajtóban az időnként a hegymenettel is küszködő vicinális sebessége és kényelme hangos kritikák tárgya volt, a közel háromórás menetidő kényelmesnek nevezése pedig a korszak lassabb tempójára enged következtetni. Jó állapotú levél.
Illyés Gyula (1902-1983) költő, író, drámaíró levele Fenyő István (1929-2017) kritikushoz, a Szépirodalmi Könyvkiadó felelős szerkesztőjéhez. Kelt: Budapest[?], 1965. IV. 25. Egyetlen, kézzel, tintával beírt levél, mérete: 210x150 mm. Szövege: ,,Kedves Barátom, itt megy a ,,hosszu" cikk - első fele. Gondolom, hogy a május 1.-i számban nem lesz helye, de küldöm, hogy későbbre is jókor beoszthassátok. Barátsággal köszönt Illyés Gyula." Jó állapotú levél, szélein kisebb gyűrődésekkel.
Kónya Sándor (1923-2002) operaénekes aláírt portréja, budapesti vendégszereplése alkalmából (1975) Vintázs, ezüst nagyítású felvétel, mérete: 138x105 mm egy 155x105 mm méretű fotókartonon, előoldalán feliratozva. Kónya Sándor (1923, Sarkad - 2002, Ibiza) operaénekes énekes budapesti képzését megszakította a második világháború. Nyugati fogságba esett, ahonnan már nem Budapestre tért vissza, hanem Detmondban, Rómában és Milánóban fejezte be tanulmányait. Nyugatnémet és nyugat-berlini operatársulatok tagja volt, tenor hangfekvésben. A jelentős áttörést Bayreuth-ban érte el, a legnehezebb Wagner-szerepeken kívül magabiztosan játszotta Froh-t A Rajna kincsében, az ifjú tengerészt a Trisztán és Izoldában, és leghíresebb szerepét, a Lohengrint, mely szerepekben Amerikától Japánig járta a világot. Vendégművészként az 1960-as évektől többször lépett fel Budapesten, így aláírt portrénk készülése idején is - ekkoriban éppen Don Carlost formálta meg. A dedikáció szövege: ,,Sándor Kónya. ,,Don Carlos". Budapest, 1975. 6. 13". *** A fotóhoz tartozik további három tétel: Egy újabb aláírt operaénekesi portréfotó. * A római Teatro dell'Opera 1985. június 12-15-i budapesti vendégszereplése alkalmából kiadott kétleveles, magyar nyelvű műsorismertető. * A Wiener Staatsoper 1988. március 12-i Richard Strauss-előadása alkalmából kiadott, ismeretlen közreműködő által aláírt, német nyelvű, egy levél terjedelmű műsorismertető. Jó állapotú fotó és brosúrák.
Gáldi László (1910-1974) nyelvész, műfordító, irodalomtörténész saját kézzel írt, két oldal terjedelmű válaszlevele Belia György (1923-1982) szerkesztőnek, az Európa Könyvkiadó munkatársának a kiadó által megjelentetni kívánt román nyelvű munkák fordítása ügyében. Kelt: Budapest, 1964. január 24. Egyetlen levél, mérete: 225x340 mm, 41 beírt sor. Gáldi László magyar-román-francia szakon végzett, és már a két világháború között számos román szerzőt fordított magyarra, verstani érdeklődése miatt elsősorban költőket. Az 1960-as években fordítási munkái mellett már főképp verstannal foglalkozott. Belia György felvetését, miszerint az Európa Kiadó Romániai elbeszélők című kötetéhez ő írja az előszót, tisztelettel elhárítja, és az erdélyi Molter Károlyt javasolja a feladatra. Az Európa Könyvkiadó által lefordítani kívánt egyéb munkák egy részét vállalja, más részéhez saját tanítványait javasolja. Jó állapotú levél, hajtogatva, Gáldi László által megcímzett, postabélyegzett, express feladott borítékban.
Gáldi László (1910-1974) nyelvész, irodalomtörténész, műfordító Lucian Blaga (1895-1961) román költő ,,Égő hegedűk - asszonyok", ,,Évszakok", ,,Még egyszer!" című költeményeiről készített műfordításainak saját kézzel írott, két oldal terjedelmű, saját kezű javításokkal tarkított eredeti kézirata. Kelt: Budapest, 1964 körül. Egyetlen levél, mérete: 207x150 mm, 43 beírt sor. Lucian Blaga (1895-1961) a XX. század egyik legjelentősebb román gondolkodója, változatos élete során újságíró, költő, drámaíró, diplomata, egyetemi tanár és kultúraszervező, 1948 után könyvtáros és műfordító volt. Élete során hét verseskötete jelent meg, de 1948 után hallgatásra ítélték, az utolsó két évtized (1943-1961) versei csak halála után jelentek meg. Az expressszionista szabadversekkel induló Lucian Blaga hamar utat talált a mély gondolati tartalmakhoz és a kötött formákhoz, egyszersmind a román-magyar-szász együttélést szorgalmazó Blaga jelentőségét hamar felismerték a transzilvánista erdélyi magyar költők: méltatása és fordítása már az 1930-as években megkezdődött - Dsida Jenő, Áprily Lajos, Szemlér Ferenc tolmácsolta sok versét. Első reprezentatív verseskötete magyarul az 1960-as évek derekán, a román-magyar kulturális kapcsolatok kedvező idejében, az Európa Könyvkiadónál jelent meg, melybe a költő életében megjelent hét verseskötet válogatott versei mellett a hallgatásra ítélt korszak (1948-1961) költeményei is bekerültek. A ,,Mágikus virradat" címen megjelenő Blaga-versválogatás Domokos Sámuel válogatásában és előszavával jelent meg (Budapest, 1966). Áprily, Jékely Zoltán és Szemlér fordításai mellett Baranyi Ferenc és a jeles romanista Gáldi László fordította a versek zömét, Gáldi László nyelvész az érett (és hallgatásra ítélt) Blaga költeményei közül fordított. A tételünkben szereplő három költemény a gyűjtemény 294., 297. és 314. oldalán jelent meg. Jó állapotú lap, hajtogatva, szélén apró szakadásnyomokkal.
Illés Endre (1902-1986) író, drámaíró, műfordító, kiadóvezető saját kézzel írt, egy oldal terjedelmű invitáló levele regényadaptációja színpadi bemutatójára Belia György (1923-1982) szerkesztő számára. Kelt: Budapest, 1961. május 4. Egyetlen levél, mérete: 210x295 mm, 5 beírt sor. Szövege: ,,Kedves Anni és Gyurka, küldöm a bemutatóra, szombat estére a két jegyet - és jó szórakozást kíván a játékhoz: Endre." Illés Endre Jókai Mór kevésbé ismert szövegét: a pesti nyomortelepen játszódó romantikus regényét, a ,,Gazdag szegények" című írást adaptálta színpadra, mégpedig zenés színpadra. A darabot a budapesti Petőfi Színház mutatta, 1961. május 6-án, a főbb szerepekben Agárdi Gáborral, Sennyei Verával, Pécsi Ildikóval, Almási Évával, Lorán Lenkével és Pagonyi Jánossal. Az előadást a Magyar Nemzet május 7-i, a Népszabadság május 16-i száma méltatta. Jó állapotú levél, hajtogatva, Illés Endre által megcímzett, expressz feladott borítékban.
Darabanth Auction House
![[Kézirat] Egyesek által Arany Lászlónak tulajdonított olvasói levél Gyulai Pálhoz (1826-1909), a Budapesti Szemle esszéfolyóirat szerkesztőjéhez Vámbéry Ármin képviselő-választási esélyei és legújabb őstörténeti munkája kapcsán, ,,Egy elégedetlen olvasó" címmel, saját kezű javításokkal. Kelt: Debrecen, 1886. január 13. Egyetlen levél, mérete: 335x210 mm, 46 + 31 sor. Kéziratunk az 1880-as évek jelentős, politikai felhangokkal kísért nyelvészeti és őstörténeti háborúságának, az úgynevezett ugor-török háborúnak egykorú dokumentuma. Vámbéry Ármin (1832-1913) orientalista és egyetemi tanár 1882-ben jelentette meg ,,A magyarok eredete: ethnologiai tanulmány" című művét, melyben az akadémiai tudományosság által elfogadott finnugor elmélettel szemben foglalt állást, és a magyarságot inkább a törökségi népekkel hozza kapcsolatba - elmélete szerint a magyarság ugor gyökerei csupán kiegészítő és nem meghatározó jellegűek. Vámbéry őstörténeti munkáját a nyelvészek részéről - Budenz József, Munkácsi Bernát, Szinnyei József részéről - erős kritika érte, a történész-orientalista szakma jelentős része viszont Vámbéry pártjára állt (Czirbusz Géza, Marczali Henrik). Az 1880-as évek sajtópolémiájának tétje nem volt éppen csekély, a magyarság rokonságkeresésének, nemzeti nagyságának és ezzel együtt diplomáciai kapcsolatainak kérdése forgott kockán. Az ugor-török háború sajtóküzdelmeinek a politikai sajtó mellett az Akadémia folyóiratai is helyet biztosítottak, így történt ez dokumentumunk esetén is. A Budapesti Szemle szerkesztője, Gyulai Pál számára írt olvasói levelünk a hosszabb okfejtés csattanóját közli. Dokumentumunk az ismeretlen kilétű, politikai hajlandóságú debreceni levélíró saját kezű sorain kívül a szerkesztő tisztázatát és javításait is közli, a teljes levél a Budapesti Szemle esszéfolyóirat 1886. évi CX. számának 334-336. oldalán jelent meg nyomtatásban. Levelünkben a debreceni olvasó kifejti álláspontját Vámbéry Ármin újabb keltű néprajzi munkája kapcsán, és kifejezi rosszallását, miszerint éppen aktuális, monumentális monográfiája (A török faj ethnologiai és ethnographiai tekintetben, Budapest, 1885) alig említi a magyarság török kapcsolatait, holott Vámbéry Ármin a három évvel korábbi, nagy sajtóvihart kavaró munkája (A magyarok eredete, Budapest, 1882) egyértelmű bizonyítékokat sorolt a dicső magyar-török rokonság mellett. Levelünkből a korjellemző őstörténeti állásfoglaláson kívül még a korabeli politikai kombinációk: a képviselőjelölti kiválasztás módszertana is felsejlik. Levelünk szövege: ,,Egy elégedetlen olvasó. Képzelheti, szerkesztő úr, rossz kedvünket, amikor mindezt olvasnunk, tapasztalnunk kellett. Az öt forintot még nem bánjuk, ámbár az sem csekélység, hanem annyival inkább sajnáljuk, hogy ennyire csalódtunk Vámbéry úrban, a mi prófétánkban. Íme kiejti kezéből, sőt megalázza azt a zászlót, a mely alá oly büszkén s annyi ünnepélyességgel esketett fel bennünket. Pedig már arról is gondolkoztunk, hogy a jövő képviselő-választáskor Thaly Kálmán helyett őt tűzzük ki képviselőjelöltnek, mert Thaly Kálmán történelmi munkái már tárgyuknál fogva is a magyar szívhez szólnak ugyan, de az előadás bennök oly czifra sujtásos, [oly] igen hosszúra nyúlnak, s éppen ezért unalmasok, amíg viszont a Magyarok eredete nem csak tárgyánál, hanem előadásánál fogva is hazafiasb, nemzetibb, diadalmasabb, s - teljesen tönkre téve a hazafiatlan és szégyenletes finn-ugor elméletet - a dicsőséges török fajjal hoz bennünket közeli rokonságba. De most már hogyan izgassunk Vámbéry mellett a választókerületben, ha új könyvével mintegy megtagadja dicső elméletét? Úgy-e szerkesztő úr, Ön is elismeri, hogy Vámbéry úr különben jeles könyvének igen lényeges hiánya van, s ez annyival inkább sajnálandó, mert a magyar közönségben a már valamennyire terjedni kezdő helyes ethnológiai fogalmak ilyen következetlen és hézagos tanítás mellett csak újabb összezavarodás veszélyeinek vannak kitéve. Vajon nem lehetne-e segíteni a dolgon? Azt hiszem, lehetne. Vámbéry úr egy második kiadásban pótolhatná a hiányt, s legalább egy szerény fejezetet szentelhetne könyvében a magyarnak is a baskírok mellett, mert különben se a török, se a finnugor fajhoz nem tartozva a szegény magyar testvértelenül lóg a levegőben. Kérem, vegye reá Vámbéry urat, vagy ha a közönség előtt való felszólalást sikeresebbnek vélné a magánbeszélgetésnél, közölje a Budapesti Szemlében egész terjedelmében levelemet. Egyszersmind kérem, javítsa ki stílusomat, mert én nem vagyok író, csak olvasó, s azt tapasztalom, hogy annál rosszabbul írok, mennél több új magyar könyvet olvasok. Őszinte tisztelettel: Egy elégedetlen olvasó. Debrecen, jan. 13. 1886." A levél elején kihúzott sorokkal teljes kiegészítő jegyzet, az eredeti szerző kézírásával. Egyes vélemények az anonim olvasói levelet Arany László (1844-1898) író, költő, esszéírónak tulajdonítják, Arany János fiának és Gyulai Pál szerkesztő személyes jó ismerősének, aki levelünk keletkezése idején pályázza meg a nagyszalontai választókerület képviselőjelölti pozícióját, az író-költő és tisztségviselő így 1886 januárjában éppen tartózkodhatott a cívis városban is. A magunk részéről ezt a kombinációt nem tartjuk valószínűnek: a kiváló stiliszta és szerző Arany László írói ambícióknak éppen nem volt hiányában, Gyulai Pálhoz való viszonya pedig sokkal közelebbi volt, mint amit távolságtartó viszonyt fenntartó levelünk érzékeltet. Dokumentumunk ennek ellenére igen érdekes adalék az 1880-as évek nemzetpolitikai szempontú őstörténeti érvrendszeréről, illetve a képviselőjelölti kombinációkról. Jó állapotú levél, apró tintafoltokkal, a hajtások mentén és a levél alján apró szakadásnyomokkal.](https://static.darabanth.com/images_thumbs/3/2/3229829.jpg)
![[Kézirat] Ifjabb Mikszáth Kálmán (1885-1950) politikus saját kézzel írt, aláírt, Horpácsra invitáló levele Béla nevű barátjához (1913 körül). Kelt Horpácson, 1913 (?) kora nyarán. Egyetlen lap, mérete 293x210 mm, 15 beírt sor. A vasúttörténetileg is fontos, baráti hangvételű meghívó levél ifjabb Mikszáth Kálmán (1885-1950) jogász, közjogi író, politikus - Mikszáth Kálmán író fiának - tollából való. A dőlt írással készült levél írásképe eltér apja írásképétől, a különbség főképp a levél vonalvezetésében és aláírásában ragadható meg, illetve a benne foglalt tartalom is az ifjú, frissen házasodott és az apa halála után a családi birtokra visszatért Mikszáth-fiú szerzőségére vall. A levélben említett Vác-drégelypalánki vasútvonalat hosszú tervezést követően 1909. július 11-én nyitották meg, még az író apa életében, ám levelünk mégsem keletkezhetett 1909-ben, mert az invitálás a kora nyári Úrnapja ünnepére szól. A levél keletkezhetett volna 1910-ben is - Úrnapja 1910-ben május 26-ára esett - ám idősebb Mikszáth Kálmán abban az évben bokros teendői miatt aligha tervezhetett huzamosabb horpácsi tartózkodást, a régóta előkészített, jubileumi Mikszáth-emlékünnepségek áprilisban Budapestre és Szegedre, a közelgő országgyűlési választások május közepén máramarosi korteskörútjára szólították, mely késő májusi kampányesemény végzetesnek bizonyult a betegeskedő író számára. Így a levél írója csakis fia, ifjabb Mikszáth Kálmán lehet, aki apja halála után néhány évig Horpácson gazdálkodott, közjogi munkássága mellett. Ifjabb Mikszáth Kálmán, bár később fontos politikussá érett - Miskolc város tevékeny főispánja volt a bethleni konszolidáció idején - ám otthonának mindig is a horpácsi kúriát tekintette: levelünk is otthonos helyszínként határozza meg a kúriát. Az invitáló levél szövege: ,,Kedves Bélám! Feleségem nagy örömömre azt a jó hírt hozta Pestről, hogy Úrnapján meglátogatsz bennünket itt Horpácson. Hozzon Isten, szeretettel várunk. A bejövetelre vonatkozólag közlöm Véled, hogy a legkényelmesebb mód szerdán délután indúlni a Nyugati pályaudvarról. A vonat indúlását pontosan nem tudom; 3 óra 37 perc, ha jól emlékszem. Ajánlatos valamivel korábban már beűlni a vonatba, mert néha sok az utas, és nem kapni jó helyet. A kiszállás Nagyoroszi állomáson történik, ahova a vonat 6 óra 45 perckor érkezik. Itt már én várlak kocsival. Előre örülünk mindketten a ritka kellemes napoknak. Szeretettel üdvözöl igaz barátod, Mikszáth Kálmán." A levél ugyan nem említi, de az említett vasútvonal, főként annak Vác és Drégelypalánk közötti része a korszak egyik legellentmondásosabb, sokat vitatott fejlesztése volt - a korabeli sajtóban az időnként a hegymenettel is küszködő vicinális sebessége és kényelme hangos kritikák tárgya volt, a közel háromórás menetidő kényelmesnek nevezése pedig a korszak lassabb tempójára enged következtetni. Jó állapotú levél.](https://static.darabanth.com/images_thumbs/3/2/3230824.jpg)
![Illyés Gyula (1902-1983) költő, író, drámaíró levele Fenyő István (1929-2017) kritikushoz, a Szépirodalmi Könyvkiadó felelős szerkesztőjéhez. Kelt: Budapest[?], 1965. IV. 25. Egyetlen, kézzel, tintával beírt levél, mérete: 210x150 mm. Szövege: ,,Kedves Barátom, itt megy a ,,hosszu" cikk - első fele. Gondolom, hogy a május 1.-i számban nem lesz helye, de küldöm, hogy későbbre is jókor beoszthassátok. Barátsággal köszönt Illyés Gyula." Jó állapotú levél, szélein kisebb gyűrődésekkel.](https://static.darabanth.com/images_thumbs/3/2/3249476.jpg)
